Blog

Legfontosabb tudnivalók közvetlenül a szakértőktől

Bontsuk szét az iPad Air 2-t!

Közzétéve: 2016. június 11.

Az Apple 2013-ban az 5s-sel párhuzamosan mutatta be az újragondolt iPad Air-t. Az almás cég célja az volt, hogy az iPad mini mintájára a nagyobb iPad modellek is megkapják a vékonyabb kialakítást, ami a csökkenő meretek mellett a súlyának redukálásával is járt. Hardver tekintetében számos komponenst az 5s-ből emeltek át, többek között az akkor egyedülállónak számító Apple A7 64bites processzort is, azonban például a Touch ID még kimaradt az első generációból.

A második generáció, az iPad Air 2 2014 őszén került bemutatásra, és többek között az iPhone 6 és 6s (Apple A8X) egy tabletekbe szánt processzorváltozatát kapta meg, és a korábbi generációhoz képest is vékonyabb kialakítást kapott. Ezen felül itt is debütált a tabletekre eddig nem jellemző Touch ID szenzor is, ami biometrikus azonosításának köszönhetően megkönnyítette a készülék feloldását.

Az iPad Air hamar az egyik legnépszerűbb Apple tabletté nőtte ki magát, kösznönhetően a praktikus méreteinek, valamint erős hardverének. Nézzük meg közelebbről, mit is kínál az Apple a felhasználói számára!

Szükséges eszközök

  • Melegítő a ragasztásokhoz
  • Csipesz
  • Pengető
  • Műanyag feszítésre alkalmas pálca

Első lépés: A hardver

Először is nézzük meg, mit is kínál hardver tekintetében nekünk az iPad Air 2:

  • 9.7” IPS, többérintéses gesztusokat támogató kijelző, 2048x1536 felbontással és 264 ppi pixelsűrűséggel
  • A8X 64bit CPU 2 GB memóriával és M8 mozgás koprocesszorral
  • 8 MP hátlapi kamera 1080p és 720p videófelvételi opcióval, 1.2 MP 720p felbontásra képes előlapi kamera
  • Touch ID szenzor, biometrikus azonosításhoz
  • 802.11ac dual-antennás WiFi + Bluetooth 4.0
  • 16, 64, 128 GB elérhető háttértárakkal
iPad Air 2 szerviz

Második lépés

Az iPad Air 2 szűkösen bánik a csavarokkal, konkrétan egy darabot sem tartalmaz. Ezért a készülék felnyitása kezd egy kicsit a klasszikus iPad modellekre hasonlítani: rengeteg hőre és óvatos feszegetésre lesz szükség.

Melegítésre alkalmas eszközünkkel kezdjük el felmelegíteni a kijelzőt, majd a ragasztások meglazulását követően pengetőkkel támasszuk meg a sarkokat

iPad Air 2 szerviz

Harmadik lépés

Ha sikerült a ragasztást felolvasztanunk, óvatosan, a Touch ID-től indulva emeljük meg a kijelzőt. Aggódni nem kell, közel 90 fokig nyugodtan fel lehet nyitni, arra ügyeljünk egyedül, hogy a digitizer és az LCD szalagkábeleit ne sértsük meg.

iPad Air 2 szerviz

Negyedik lépés

Az iPad Air 2 Touch ID-jának felépítése nagyban hasonlít az újabb iPhone-okban találhatókhoz. Miután eltávolítottuk róla a Home gombot, a szenzor szabaddá válik. Ahhoz, hogy eltávolíthassuk, húzzuk le szalagkábelt az alaplapi panelről.

iPad Air 2 szerviz

Ötödik lépés

A következő lépésben következnek az új hangszóró egységek. Először is válasszuk le a szalagkábeleket, majd a műanyag feszítőpálcánk segítségével óvatosan piszkáljuk ki őket a készülékházból.

iPad Air 2 szerviz

Hatodik lépés

Következzenek a kamerák. Ha megfigyeljük, észlelhetjük, hogy bár szemlátomást hasonlóak, de mégsem ugyanazon típusokról van szó, mint amelyeket az iPhone 6 Plus-ban is megtalálunk. Válasszuk le a szalagkábeleket csipeszünk segítségével, majd óvatosan vegyük ki helyükről.

iPad Air 2 szerviz iPad Air 2 szerviz

Hetedik lépés

A 3.5”-es jack csatlakozó felépítése és elhelyezkedése nem változott az iPad Air 2-ben sem. Az egyetlen említésre méltó különbség mindössze annyi, hogy az előlapi kamera fényérzékelő szenzora két részre lett választva, az egyik pedig a fejhallgató kimenetnél helyezkedik el.

iPad Air 2 szerviz

Nyolcadik lépés

A WiFi modell WiFi antennája a készülék tetején kapott helyet. Az antenna kábeleinek leválasztását követően könnyedén eltávolíthatjuk a foglalatából.

iPad Air 2 szerviz

Kilencedik lépés

Első körben távolítsuk el a két mikrofont, a másik fényérzékelő szenzort, valamint a bekapcsoló gombot. A második körben pedig szereljük ki a hangerőszabályozó, illetve a némító gombokat is.

iPad Air 2 szerviz

Tizedik lépés

Az alaplap (a kijelző felől nézve) a készülék jobb oldalába került beragasztásra. Ahhoz, hogy kivehessük, rengeteg hőre lesz szükségünk. Melegítsük hát fel ezt az oldalt, majd ha megvan, pengetőnk segítségével óvatosan pattintsuk ki a helyéről.

iPad Air 2 szerviz

Tizenegyedik lépés

Utolsóként az akkumulátor maradt. Mivel ez az alkatrész is ragasztva van, kénytelenek leszünk ismét melegítést alkalmazni. A kivételnél mindenképpen figyeljünk arra, hogy az akkumulátor semmilyen formában sem sérüljön meg!

iPad Air 2 szerviz

Tizenkettedik lépés

Ezennel készen is volnánk! A rengeteg ragasztás ellenére szerencsére az Apple iPad Air 2 kellően moduláris ahhoz, hogy az esetlegesen meghibásodott alkatrész cseréje ne legyen megoldhatatlan, azonban csak javasolni tudjuk, hogy ammenyire csak lehet, vigyázzunk a készülékre! Ha mégis megtörténik a baj, ne habozzatok behozni hozzánk!

iPad Air 2 szerviz

Az LCD FIX-nél mindig külön figyelmet fordítunk arra, hogy csak megbízható forrásból szerezzünk be gyári minőségű alkatrészt, ami azt jelenti hogy az LCD gyári, az érintőfelület utángyártott, de színekben, működésben teljesen a gyárival megegyező tulajdonságú az alkatrész.

A cikk megírásában az iFixit alábbi cikke volt segítségünkre.