Blog

Legfontosabb tudnivalók közvetlenül a szakértőktől

LG G2 hangszóró csere

Közzétéve: 2016. november 05.

Az LG G2 2013 őszén jelent meg, abban az időszakban, amikor az okostelefonok kijelzőjének mérete eszméletlen tempóban kezdett növekedni (kivétel az iPhone 5s, ugye?).

A G2 már 5.2”-es, FullHD kijelzőt kapott, ami az Androidos készülékek esetében azonban csak a középmezőnybe tartozik, ám épp elegendő információt képes megjeleníteni, pláne a kisebb modellekhez viszonyítva.

Hardverben teljesíti a közepes színvonalat, ami a negatívumok közé sorolható az a megszokott microSD kártya bővíthetőség, ami ennél a készüléknél elmaradt, helyette különböző belső méretű tárolóval kerültek értékesítésre.

A készülék alapvetően jól sikerült, azonban ismert problémái közé tartozik a kijelző, pontosabban a digitizer meghibásodása, illetve a fülhangszóró recsegése, elnémulása. Az említett jelenségek közül jelen cikkünkben a másodikkal, azaz a fülhangszóróval foglalkozunk, nézzük hát meg, hogyan lehet kicserélni!

Szükséges szerszámok

  • Philips #00 csavarhúzó
  • Műanyag pálca a nyitáshoz
  • Fém pálca a belső alkatrészekhez

Első lépés

Kapcsoljuk ki a készüléket. A hátlapot a műanyag pálca használatával feszítsük le úgy, hogy a bontást nagyjából a hátlap két végétől egyforma távolságban kezdjük, tehát középen. Figyeljünk, nehogy törjön, repedjen!

LG G2 hangszóró csere

Második lépés

A hátlapot eltávolítva elénktárul a készülék belseje, amit azonban rengeteg csavar tart a helyén. Távolítsuk ezeket el:

  • 6 db 4mm-es, pirossal jelölt csavar
  • 5 db 4 mm-es, sárgával jelölt csavar
  • 1 db 2 mm-es, kékkel jelölt csavar
LG G2 hangszóró csere

Harmadik lépés

Miután minden látható csavart eltávolítottunk, használjuk a műanyag pálcát, hogy a kamera körül lévő fekete műanyag keretet kipattintsuk a helyéről.

LG G2 hangszóró csere

Negyedik lépés

Tegyük meg ugyanezt a lépést az alsó műanyag kerettel is, hogy hozzáférhessünk teljesen az alaplaphoz.

LG G2 hangszóró csere

Ötödik lépés

Mostanra az alaplap teljes egészében előbukkant. Mielőtt bármihez hozzányúlnánk, válasszunk le minden csatlakozót. A képen piros négyzet jelöli a helyüket, ellenőrizzük, hogy az összes leválasztásra kerüljön.

LG G2 hangszóró csere

Hatodik lépés

Az akkumulátor jobb oldala mellett futnak vezetékek, melyek össze vannak kötve az alaplappal, távolítsuk el ezeket.

LG G2 hangszóró csere

Hetedik lépés

Ugyanezen vezetékek az akkumulátor alatt is rögzítve vannak, oldjuk fel a csatlakozási pontokat ott is.

LG G2 hangszóró csere

Nyolcadik lépés

Az alaplap némi ragasztóval van rögzítve, ezért mielőtt eltávolítanánk, győződjünk meg róla hogy nem tépjük fel sehonnan sem erővel. Ha sikerült, könnyebben hozzá fogunk férni a hangszóróhoz.

LG G2 hangszóró csere

Kilencedik lépés

Miután az alaplapot kiemeltük a helyéről, máris hozzáférünk a fülhangszóróhoz. Vegyük ki a meghibásodott alkatrészt, majd helyezzük be az újat.

LG G2 hangszóró csere

Elkészültünk!

Az LCD FIX-nél mindig külön figyelmet fordítunk arra, hogy csak megbízható forrásból szerezzünk be gyári minőségű alkatrészt, ami azt jelenti hogy az LCD gyári, az érintőfelület utángyártott, de színekben, működésben teljesen a gyárival megegyező tulajdonságú az alkatrész.

Forrásként az iFixit alábbi leírását vettük alapul.